Tájkép- és természetfotózás iPhone-nal

A természetfotózás számomra a fényképezés egyik legmegnyugtatóbb műfaja. Már önmagában a természet közelsége és látványa is képes feltölteni az embert, tájfotózás közben pedig általában nincs szükség kapkodásra. Sok más fotós műfajjal ellentétben itt többnyire van időnk megfigyelni a környezetünket, átgondolni a kompozíciót, kivárni a megfelelő fényeket, és tudatosan figyelni a kép minden apró részletére. A jó természetfotós egyik ismérve a türelem.



A mai iPhone-ok kamerái már bőven elég jók ahhoz, hogy látványos tájképeket vagy természetfotókat készítsünk velük. Azonban fontos egy pár beállításra odafigyelnünk, kompozíciós technikát alkalmaznunk és néha egy kiegészítő sem árt.


Az iPhone Kamera alkalmazásában van néhány egyszerűen bekapcsolható segítség, amelyek tájképek készítésénél különösen hasznosak. Ezek közül szerintem a Rács (Grid) és a Szint (Level) a két legfontosabb.


A rács bekapcsolásával fotózás közben két vízszintes és két függőleges segédvonal jelenik meg a kijelzőn, amelyek kilenc egyenlő részre osztják a képet. (Ezek természetesen csak a komponálást segítik, az elkészült fotón nem jelennek meg.)

Természetfotózásnál több szempontból is hasznosak. Egyrészt segítségükkel sokkal egyszerűbb alkalmazni a harmadolás szabályát. 

Nem kell minden esetben a horizontot pontosan a kép közepére helyezni. Ha például egy látványos, drámai égbolt a kép legérdekesebb része, helyezhetjük a horizontot az alsó harmadolóvonal közelébe, így nagyobb szerepet kap az ég. 

Ha viszont az előtér érdekes, például sziklák, virágok vagy a tenger hullámai, a horizont kerülhet a felső harmadhoz.

A függőleges vonalak ugyanígy segítenek a fontos képelemek elhelyezésében. Egy magányos fa, világítótorony vagy emberalak sokszor érdekesebb kompozíciót eredményez valamelyik harmadolóvonal környékén, mint pontosan középen. A kompozíciós technikákról itt olvashattok bővebben »

Persze itt is érvényes a régi mondás: kivétel erősíti a szabályt.

 A szimmetrikus kompozíciók például gyakran éppen középre komponálva működnek jól. A rács inkább egy vizuális kapaszkodó, amely segít tudatosabban felépíteni a képet.

Bekapcsolás: Beállítások → Kamera → Kompozíció → Rács (Grid)

Tájképeknél kevés dolog tud annyira zavaró lenni, mint egy véletlenül ferde horizont. (Tengerparton ez különösen feltűnő: ha a horizont csak néhány fokkal dől, az egész kép olyan érzést kelthet, mintha a víz kifolyna valamelyik irányba.)

Ezt természetesen utólag is korrigálhatjuk, de a korrekció miatt ilyenkor valamennyit vágnunk kell a kép széleiből. Sokkal jobb már a fotó elkészítésekor egyenesben tartani a telefont.

Ezt akár általános szabályként is alkalmazhatjuk: érdemes több időt szánni a kép átgondolására és megkomponálására még az exponálás előtt, mint később az utómunka során megpróbálni kijavítani azt, amit már a helyszínen is megoldhattunk volna.


Ebben segít a Szintezés, azaz Level funkció. Működése hasonló a lakásfelújításnál használt vízmértékhez: vizuálisan jelzi, ha valamelyik irányba megdöntjük a telefont, így már a kép elkészítése előtt könnyedén beállíthatjuk a vízszintesre a horizontot.

 Amikor közel vízszintesen tartjuk az iPhone-t, a Kamera alkalmazás megjelenít egy szintjelzőt. Ahogy finoman forgatjuk a telefont, láthatjuk, mennyire térünk el a vízszintestől. Amikor a jelzés egy vonalba kerül és sárga lesz, a telefon vízszintben van.

Bekapcsolás: Beállítások → Kamera → Kompozíció → Szint (Level)

Ez nemcsak tengernél hasznos. Tavak, hegyvonulatok és sík tájak fotózásánál, illetve olyan kompozícióknál is segítséget jelent, ahol épületek vagy más egyenes referenciapontok jelennek meg.

Van azonban egy fontos apróság: a valódi horizont nem mindig tűnik egyenesnek a képen. Hegyvidéken például a hegygerinc természetesen emelkedhet valamelyik irányba. Ilyenkor ne próbáljuk magát a hegyvonulatot vízszintesre állítani, bízzunk inkább a szintjelzőben. (Kivéve ha hiszünk a laposföldben :) )

Az iPhone önmagában is remek eszköz táj- és természetfotózáshoz, néhány egyszerű kiegészítővel azonban tovább bővíthetjük a kreatív lehetőségeinket. Egy kisebb állvány, valamint egy távoli kioldó már rengeteg új helyzetben lehet segítségünkre.


Egy kisebb állvány tájfotózásnál az egyik leghasznosabb kiegészítő lehet, különösen akkor, ha hosszabb záridővel szeretnénk dolgozni. Ilyenkor már az iPhone legkisebb elmozdulása is bemozdulást okozhat.

Nem kell feltétlenül nagy fotós állványban gondolkodni. Egy kicsi, könnyű, akár MagSafe-kompatibilis tripod is bőven elég lehet, amit egyszerűen bedobhatunk a táskánkba. (Mivel az iPhone sokkal könyebb egy rendes fényképezőgéphez képest így az állványnak nem kell több kg-t elbírnia.) A SPECK ClickLock állványa is tökéletesen megfelelő lehet erre a célra. 

Az állvány emellett abban is segít, hogy kicsit lassabban és tudatosabban fotózzunk. Ha egyszer beállítottuk a kompozíciót, várhatunk a megfelelő fényre, egy hullám érkezésére vagy arra a pillanatra, amikor valami érdekes történik a képen.

Ha már állványon van az iPhone, érdemes valamilyen távoli kioldást is használni. Hiába áll ugyanis stabilan a telefon, ha közvetlenül az exponálógomb megnyomásakor egy kicsit meglökjük. Hosszabb záridőnél már ez az apró mozgás is meglátszódhat a képen.

A legegyszerűbb megoldás a natív kamera alkalmazás saját időzítője, de akár a nálunk lévő Apple Watch vagy kompatibilis AirPods is funkcionálhat távoli kioldóként. Így az exponálás pillanatában egyáltalán nem kell megérintenünk a telefont.



A távoli kioldás természetfotózásnál más szempontból is érdekes lehet. Ha például egy rovart vagy olyan kisebb állatot szeretnénk lefotózni, amely ösztönösen távolságot tart az embertől, az iPhone-t az állványon megfelelő távolságra helyezhetjük, majd mi magunk hátrébb mehetünk. Ezután megvárhatjuk, amíg az állat közelebb merészkedik a kamerához, és tisztes távolságból készíthetjük el a képet anélkül, hogy feleslegesen zavarnánk vagy megközelítenénk az állatot.

Ez nemcsak érdekesebb perspektívákat tesz lehetővé, hanem természetfotózásnál egy fontos alapelvet is segít betartani: lehetőség szerint mi alkalmazkodjunk az állatokhoz, ne őket kényszerítsük arra, hogy alkalmazkodjanak hozzánk.


Tájképek készítéséhez én általában az 1x-es főkamerát ajánlom. Természetesebb perspektívát kínál, sok esetben jobb képminőséget nyújt, különösen gyengébb fényviszonyok között, és jóval kevésbé hajlamos a perspektivikus torzítás látványos megjelenítésére, mint a 0,5x-ös ultraszéles kamera. Ha pedig úgy érezzük, hogy nem fér bele minden a kompozícióba, érdemes elővenni a fotózás egyik legrégebbi „zoomját”: lépjünk néhányat hátrébb.😉

A telefotó kamerát elsősorban távolabb lévő állatok fotózásánál érdemes használni. Segítségével valamivel közelebb hozhatjuk a témát anélkül, hogy nekünk kellene közelebb mennünk hozzá. Ez pedig különösen fontos, ha nem szeretnénk megzavarni az állatot, márpedig természetfotózásnál ez mindig elsődleges szempont. 

Azért érdemes reális elvárásokkal használni: az iPhone telefotó kamerája nem kínál akkora zoomot, mint a hagyományos fényképezőgépekhez készült komoly teleobjektívek, így igazán távoli állatok fotózására csak mérsékelten alkalmas.




A 0,5x-ös ultraszéles kamerát akkor érdemes használni, amikor minél többet szeretnénk megmutatni a körülöttünk lévő tájból. Különösen látványos lehet hegyek, erdők vagy tengerpartok fotózásánál, ahol a széles látószög segít érzékeltetni a hely monumentalitását. Érdemes azonban tudatosan komponálni vele, mert a képen erősebb torzítás jelentkezhet, de ezt akár kreatívan is kihasználhatjuk, például egy hangsúlyos előtérrel.

 

A 0,5x-ös ultraszéles kamerának természetfotózásnál egy másik fontos szerepe is van: a támogatott iPhone-modelleken ezt a kamerát használja a natív Kamera alkalmazás Makró módhoz is. Ennek köszönhetően egészen közel kerülhetünk például virágokhoz, levelekhez, rovarokhoz vagy más apró természeti részletekhez. A makrófotózás azonban önmagában is egy külön világ, ezért ebben a cikkben nem merülünk el benne részletesebben: a makrófotózásról szóló útmutatónkat itt találjátok.

Nem mindig a tökéletes fény a legérdekesebb.

Tájfotózásnál hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a naplemente körüli aranyóra alkalmas igazán jó képek készítésére. Kétségtelen, hogy az alacsonyan járó nap meleg, oldalirányú fénye gyönyörűen kiemeli a táj formáit, de érdemes ennél kicsit nyitottabban gondolkodni.

Egy borús délután, egy közeledő vihar vagy akár az erős déli napsütés is lehet vizuálisan izgalmas, csak máshogy kell használni.

A kemény napsütés például nagyon erős kontrasztot eredményezhet. Ahelyett, hogy ezt mindenáron megpróbálnánk eltüntetni, akár a kép egyik meghatározó elemévé is tehetjük. Egy erősen megvilágított sziklafal a sötét háttér előtt vagy a napfényben csillogó tenger látványosabb lehet, mint egy technikailag tökéletesen kiegyensúlyozott kép.

Borult időben ezzel szemben sokkal lágyabbá és egyenletesebbé válik a fény. Ilyenkor az erdők, vízesések, virágok és kisebb természeti részletek különösen jól mutathatnak, mivel a felhők egy hatalmas természetes diffúzorként szórják szét a napfényt. Ennek köszönhetően kevésbé jelennek meg kemény, zavaró árnyékok, a textúrák és a természetes színek pedig finomabban, harmonikusabban érvényesülhetnek a képen.

Az iPhone egyik nagy erőssége, hogy automatikusan rengeteget dolgozik a kép dinamikatartományának kiegyensúlyozásán a kép készülte közben. Ez különösen hasznos tájfotózásnál, ahol gyakran egyszerre kell megőrizni a világos égbolt és a jóval sötétebb előtér részleteit.

Van azonban egy kis csapda: nem feltétlenül kell minden részletet látnunk.

A kontraszt adja meg a kép mélységének és hangulatának jelentős részét. Ha minden árnyékot teljesen felhúzunk, a fotó könnyen lapossá válhat.

Érdemes ezért már exponáláskor tudatosan figyelni arra, melyik része fontosabb a jelenetnek. Az iPhone Kamera alkalmazásában érintsük meg azt a területet, amelyre exponálni szeretnénk, majd a megjelenő nap ikon húzásával finoman csökkenthetjük vagy növelhetjük az expozíciót.

Tájfotónál sokszor kifejezetten jól működik az enyhe alulexponálás. Az égbolt színei intenzívebbek maradhatnak, a világos részek kevésbé égnek ki, az árnyékok pedig mélységet adnak a képnek.

A természetes fény iránya legalább olyan fontos, mint az erőssége. Nemcsak az számít, mennyi fényünk van, hanem az is, honnan érkezik.

Ha a nap mögöttünk van, a táj általában egyenletesen megvilágított lesz. Ez biztonságos megoldás, de nem feltétlenül a legizgalmasabb.

Az oldalról érkező fény sokkal jobban kiemeli a textúrákat. Hegyeknél, szikláknál vagy akár egy dombos tájnál az egyik oldal világos, a másik árnyékos lesz, amitől sokkal erősebben érzékeljük a térbeliséget.

A szembefény pedig teljesen más hangulatot teremthet. Naplementénél például ne féljünk közvetlenül a nap irányába fotózni. A növények, emberek vagy sziklák ilyenkor sziluettként jelenhetnek meg, a vízen pedig hosszú fénycsík alakulhat ki.

Egy kis lens flare sem feltétlenül hiba. Ha tudatosan használjuk, része lehet a kép hangulatának.

Utómunka:


Táj és természetfotó esetében is érdemes betartani a kevesebb néha több elvét. A színek legyenek látványosak, de maradjanak természetesek. Rendszeresen találkozom olyan tájképekkel, ahol az utómunka során túl lett húzva a szaturáció. Általában naplementés képeknél figyelhető meg ez a jelenség. Sokszor hajlamosak a fotósok olyan narancssárgára szerkeszteni az eget, mintha egy másik bolygón készítettük volna a képet.

Tájfotóknál szerintem különösen fontos megtalálni azt a pontot, ahol a kép már látványos, de még mindig hihető.

Érdemes elsősorban nem a telítettséggel, hanem a fényekkel dolgozni. A csúcsfények visszavételével például gyakran előhozhatunk olyan színeket az égboltból, amelyek elsőre alig látszottak. Az árnyékok óvatos emelése pedig segíthet visszahozni a sötétebb részek részleteit.

A fehéregyensúllyal szintén sokat változtathatunk a hangulaton. Naplementénél egy kissé melegebb tónus kiemelheti az arany fényeket, míg egy borús, ködös tájnál a hidegebb színek erősíthetik a jelenet atmoszféráját.

Ha kirándulni indulunk, általában napsütést szeretnénk. Fotósként azonban sokszor éppen a rossz idő a legjobb idő.

A köd eltünteti a háttér egy részét és rétegekre bontja a tájat. A viharfelhők drámai fényt teremtenek. Az eső után intenzívebbé válhatnak a növényzet színei, a nedves sziklák pedig visszaverik a fényt.

Még az erős szél is adhat valamit a képhez, ha a mozgó füvet, fákat vagy hullámokat a kompozíció részeként kezeljük.

Ne csak azt keressük tehát, hogyan készíthetünk tökéletes képet a természetről. Használjuk azt, amit éppen kapunk tőle.

A legfontosabb tanács talán az, hogy ne csak fotózzuk a természetet, hanem legyünk is jelen benne. Könnyű elveszni a különböző látószögek és kompozíciók keresésében, miközben elfelejtjük élvezni azt, ami körülöttünk van. Érdemes először körülnézni, megfigyelni a fényeket és azt, mi ragadja meg a figyelmünket, és csak ezután elővenni a kamerát. Az iPhone egyik legnagyobb előnye éppen az, hogy mindig ott van a zsebünkben: amikor meglátunk egy pillanatot, elővesszük, elkészítjük a képet, majd élvezhetjük tovább a tájat.

Szerző: Keresnyei Vince, fotográfus